A portréfotózás alapjai – 2. rész – portréfotó tippek, portréfotó pózok

A portréfotózás alapjai első részében kicsit a technikáról értekeztünk. Nem túl elmélyülten, hisz nem az volt a cél, hogy bárkinek elvegyem a kedvét, hanem, hogy lehetőleg érthetően bemutassak pár példát és ledöntsek olyan megrögződéseket, amelyekhez nem érdemes ragaszkodni. Tudom, hogy portréfotó tippekkel Dunát lehet rekeszteni, nem ez a cél, s hasznos portréfotó pózokat is fogtok találni ebben a bejegyzésben!

A mai részben első nekifutásra a pózokról lesz szó.

Portréfotó tippek – milyen furcsaságokra érdemes figyelni portréfotózás során?

Bence, portréfotó, portréfotó tippek, portréfotó pózok, portréfotózás

Portréfotó tippek:

  • Érdekes módon az emberek nagy részének az egyik szeme nagyobb, mint a másik. Ez nem mindenkinél vehető észre egyformán, ahol viszont szembetűnő, ügyeljünk arra, hogy a kisebb szem kerüljön közelebb az objektívhez. Erre mindenképp érdemes figyelni portréfotózáskor.
  • Ha a fotó alanyunk gyakran pislog, kérjük meg, hogy csukja be a szemét, majd háromra nyissa ki, közben fényképezzünk sorozatot. Így nagyobb az esélye, hogy a portréfotózás során olyan képünk is lesz, amikor a modellünk pont úgy néz a kamerába, kamera mellé, ahogy mi szeretnénk.
  • Ha valakinek nagy az orra, érdemes teleobjektívet használni (mondjuk egy 70-200-as objektív esetében a 200 mm-es végét) és az alanyunkat szemből fotózni, így elkerülhető, hogy a fotókon kihangsúlyozzuk ezt a testi adottságát
  • Pufókabb arcok esetében is használjunk teleobjektívet, lehetőleg minél magasabb gyújtótávval. Ahogy az első részben is elhangzott már, egy széleslátószögű (kis gyújtótávolságú) objektív esetében az objektívhez közelebb lévő részek nagyobbak lesznek…
  • Amennyiben alanyunk elkezd álmosodni, fáradni, értelemszerűen az emberi szem elkezd szűkülni. Ennek elkerülése érdekében ilyenkor kicsit magasabb szögből fényképezzünk, hogy modellünknek fel kelljen néznie a kamerába, ezáltal tágabbra is nyílnak a szemei
  • Ha kicsit erősebbnek, izmosabbnak, kevésbé vékonynak akarjuk feltüntetni modellünket, fordítsuk enyhén oldalra, hogy a válla és karja közelebb legyen az objektívhez
  • Ez alapján a trükk alapján, ha az alanyunk felsőteste (vállai) közelebb vannak az objektívhez, mint a derekának a szemközti síkja nem merőleges a kamerával, akkor bizony picit keskenyebb derekat is tudunk varázsolni
  • Valamit kezdjünk a kezekkel… olyan hülyén néz ki, amikor a modell csak áll és lóg mellette a keze, mintha egy felesleges alkatrész lenne, amivel nem tud mit kezdeni…

S a portréfotó tippek egyik legfontosabbika: rengeteg lehetőség van Photoshop-on belül is a fenti trükkök-re (no meg egyéb alkalmazások is léteznek erre, mint például a PortraitPro, PortraitPro Body, stb.) de továbbra is törekedjünk arra, hogy magán a kamerán szerkesszük meg a képet, fényképezéskor, amennyire lehet. A kép számítógépes szerkesztése és manipulálása egyrészt a minőség rovására megy, másrészt nagyon nehéz karcsúsítani a modellünket, ha mögötte kis mozaikból összerakott csempés háttér van és nem szeretnénk, hogy ez torzuljon. 

Érdemes különbséget tenni női portréfotó pózok és férfi portréfotó pózok között?

Azt hiszem a választ igazából mindenki tudja. Igen. Nem minden póz áll jól a női portré alanyoknak ahogy a férfi portré alanyoknak sem.
A fontos portréfotó tippek egyike, amelyet külön kiemelnék, hogy ne legyünk sablonosak, használjuk ki modellünk adottságait, erősségeit!
Értelemszerűen a női portré alanyoknál pont a női oldalukat szeretnénk kicsit kihangsúlyozni, esetleg az alany szeretne „cuki” arcot vágni, ellenállhatatlan szemekkel nézni, vagy épp kicsit keményebben, vagányabban, „tökösebben” megjelenni a képeken. A férfi oldalnál kevésbé cél, hogy gyengédebben, érzelmesebben, nőiesebben mutassuk be fotóalanyunkat. De természetesen vannak közös metszőpontok is.Nem feltétlenül szeretném mások által szépen elkészített, rajzos leírásokat fordítani és bemásolni, mert ennek sok értelme nincs. A teljes leírásokat itt éritek el:

Női portré pózok / női portré pózok 2. rész

Férfi portréfotó pózok

Gyermek portréfotó pózok

Páros portréfotó pózok

Csoportos portréfotó pózok

Természetesen a fenti pózok messze nem fedik le az összes lehetőséget, s nem is ez a cél, hanem a lelkes amatőrök vagy kezdőbb fotósok részére egy ötlet adása, mivel is kezdenek neki. A variációknak igazából csak képzeletünk szab határt. Ha van időtök és türelmes alanyotok, érdemes a pózok egy részét, vagy inkább nagy részét kipróbálni. Melyik hogy néz ki ténylegesen fényképezve, illetve gyakorlásnak sem rossz. Azt vegyük figyelembe, hogy egyik – másik póz nem biztos, hogy minden alanyunknak jól fog állni. Arra is figyeljünk oda, hogy modellünk ne érezze magát kellemetlenül, vagy természetellenesen az adott pózban, mert ez bizony a képeken is meg fog látszódni egyből.

Ami viszont nagyon fontos, hogy amennyiben modellünk szeme látszódik a képeken, ügyeljünk rá, hogy a szem mindig legyen éles!

Sokan úgy gondolják, hogy egy igazi portré esetében az modell mindig a kamerába néz. Ezt felejtsük el, mert ez egy tévhit, viszont lehet bármilyen jó kivitelezésű a kép, ha a szem életlen, mit sem fog érni!

Gyakran elkövetett hibák portréfotózás közben:

A mai gondolatmenet befejezéseként még pár sor arról, hogy milyen hibákat ne kövessünk el portré fényképezés közben, melyek azok a hibák amik az egész képet képesek akár elrontani is.

  • a háttér rossz kiválasztása – gondolok itt arra, hogy a háttér képes a modellről elterelni a figyelmet, mert túl sok a zavaró tényező, túl nagy a mélység élesség, vagy épp modellünk fejéből kiáll a mögötte lévő fa, villanyoszlop, stb.
  • ahogy már előbb is írtam: életlen szemek
  • rossz megvilágítás – azaz kiégett vagy beégett modell, az árnyékok előnytelen használata (nagyobb orr, toka az árnyékok által), túl kemény árnyékok, túl kemény fények
  • rossz vakuhasználat – amikor lerí a fényképről, hogy vakutunk és az egész kép ezáltal mű, azaz természetellenes lett
  • érdektelenség – amikor a modellt nem tudjuk bevonni a fotózásba és unatkozik… Ez egyből meglátszik a képeken. Ennek egyik oka a nem megfelelő kommunikáció is lehet, másik gyakori oka (főleg, ha családtagon gyakorlunk), hogy kissé túlzásba vittük és már unja, elfáradt
  • rossz objektív választás – ahogy az első részben is volt már róla szó, a nagylátószögű lencsék bizony előnytelenül megnövelik az objektívhez legközelebb lévő testrészeket
  • tucatképek készítése – persze, az elején a tanulási fázisban meg kell próbálni más fényképészek képeit megérteni és reprodukálni, de semmiképp ne ragadjunk le az első portréfotó stílusnál, amit sikeresen tudunk fényképezni
  • JPG-ben történő fényképezés RAW helyett – ez meg fog érni egy külön post-ot. Bár igaz, hoyg nagyságrendileg több helyet foglal a RAW kép, de nagyságrendileg több információt is tartalmaz a kép egy JPG-hez képest, amely már egy erősen tömörített állomány

Mai alkalomra ennyi volt a portréfotó tippekről szóló rész. Tömören és tényleg csak az alapokat figyelembe véve, kiegészítve a portréfotó pózokkal a portréfotózás alapjai sorozatból. Ha tetszett, olvasd el az első részt is, amit itt találsz:

Portréfotózás alapjai – 1. rész – Hogy fényképezzünk portrét?

A portréfotózás alapjai – 3. rész – Stúdió megvilágítás

A portréfotózás alapjai – 4. rész – Szabadtéri portréfotózás egy vakuval

A portréfotózás alapjai – 5. rész – Az arc retusálása

Tetszett a cikk? Oszd meg, hogy máshoz is eljuthasson!

Legfrissebb blog cikkeink: