Portré képek – portrézni mindenhol lehet

Igen. Ehhez hasonló című, portré képek tárgyú bejegyzés már volt, de minden esetben újra és újra elcsodálkozom még én is, hogy nem csak stúdióban, szép környezetben, városban, hanem akár olyan helyeken is készülnek jó portré képek, amire nem számítottam. A mostani kis szösszenet képeinek első fele Bécsben készültek a Madame Tussauds-ban. Akit esetleg érdekel, a Práterben lelhető fel, s mindent lehet (észszerű határokon belül) „használni”, kis ügyességgel úgy, mintha egy nagyon jól berendezett stúdióban lennénk.

Madame Tussauds

A nagyon jó berendezettséget persze kezeljük a helyén, nagy stúdió vakukat nem találunk, s nem is nagyon tudunk körbe cipelni. A rendelkezésre álló természetes, de inkább mesterséges fénnyel kell dolgoznunk. Portré képek esetében ez nem feltétlenül hátrány, ha a fényképezőgépünk jól bírja a magas ISO értékeket, mert ez nagy segítség tud lenni és ha ennek megfelelő témában tudunk gondolkozni. A portré képek alatt beírtam az EXIF adatokat, ezek alapján egyértelműen el tudjátok képzelni, hogy milyen fényviszonyokra is lehet számítani.

Magára a helyszínre érdemes hétköznap délelőtt menni, mikor az emberek többsége dolgozik. Ilyenkor nincs nagy tömeg, s ebből kifolyólag elég nyugodtan, zavartalanul lehet fényképezni. Ha tényleg mindent megnéz az ember és jó pár portré képet is készít, érdemes 4-5 órával számítani, mert bár nem olyan nagyon nagy a hely, de rengeteg látnivalóval büszkélkedhet.

Ágy Madame Tussauds Wien
Portré képek - portrézni mindenhol lehet - Bastie Blog

De természetesen nem kell leragadni egy helyen, vagy emiatt messzire elutazni. Ahogy előző bejegyzésekben is volt már róla szó, mint például itt és itt is. A fotózás helyszíne lehet egy bár, étterem, a konyha, az utca a nappali és még sorolhatnám.

Etkezo

S mielőtt elfelejtem, portré képek-ről jut eszembe…

Tavaly év végén volt lehetőségem egy esküvői szertartás fényképezésére… Ez az, amit mindig is leszögeztem, hogy erre nem leszek hajlandó, de most mégis megtörtént, kedves ismerősöm kérésének eleget téve. Bár a képek nem publikusak a nagyvilág számára, egyet mégis csak bedobok, természetesen saját ízlésem szerint fekete-fehérben.

A kép érdekessége, hogy egy számomra ismeretlen objektívvel (Canon EF 24-105 mm F4L IS USM) és vakuval (Godox V1) készültek. Első nekifutásra nem is éreztem annyira, hogy bármelyikük meggyőzött volna, ma már tudom, hogy a vaku esetében én voltam béna. Durván 100 képből 3-4 alkalommal nem sült el, vagy nem úgy ahogy én szerettem volna. A Godox V1-es vaku nagyon jó, kis kompakt jószág és mindenképp előnye, hogy kompatibilis a Godox AD200 LED körfejes kiegészítőkkel. Szóval egy egy fényképezés során jó szettet alkothatnak együtt.
Az objektív maga nem hatott meg annyira. Nem rossz, de a tesztek alapján a 24-70 mm-es jobban izgatja fantáziám!
Ha szigorúan a felhasználási kört nézem, akkor egy rendezvény fényképezésre a 24-105 mm-es jobb választás, mivel nagyobb szabadságot ad. Portré fotózásra nem feltétlenül használnám, mivel a Canon 50 mm F1.4-ese verhetetlen, de kiegészítésként a 24-70 F2.8 lenne méltó társa. Csak ne lenne annyira drága…

Na de elkalandoztam kicsit, s majdnem elfelejtettem belinkelni a képet:

Patrícia Gábor esküvő

Tetszett a cikk? Oszd meg, hogy máshoz is eljuthasson!

Legfrissebb blog cikkeink: