Dunasziget – Dunakiliti Denkpál Hallépcső

Miért pont a Dunakiliti Denkpál Hallépcső? Mindig csodálattal figyelem a hosszú záridővel készült vad folyók vagy épp viharos tenger mellett készült képeket. Legtöbbször kicsit irigykedve gondolok arra, milyen jó is lenne, egy ehhez hasonló helyen élni, ahol épp amikor erős a szél, viharos az időjárás, kisétál az ember és olyan képeket készít, amelyekkel meg tudja fogni a természet erejét és vadságát…

Magyarország ilyen tekintetben nem túl szerencsés, hisz se sziklafalas tengerrel nem rendelkezünk, se vad hegyi folyókkal, vagy épp hatalmas vízesésekkel. De azért ha kicsit jobban utána járunk, mégiscsak találhatunk olyan helyszínt, ami lenyűgöző tud lenni.

Dunasziget, vagyis a Denkpál Hallépcső pont egyike ezeknek a helyeknek, ahol a természet vad ereje valamilyen szinten megnyilvánul. Persze, ellenőrzött körülmények közt, úgy ahogy az emberi beavatkozás után a mérnökök engedik, de mégiscsak valamivel több, mint a megszokott szépen folyik a Duna, vagy épp egy patakocska hull le 10-20 métert egy szikláról…

Egészen konkrétan a Dunasziget mellett található Dunakiliti Denkpál Hallépcső-t ezért látogattam meg kíváncsiságból pár napja. Maga a hallépcsőhöz történő eljutás nem rejt magában nagy kihívást, mivel végig kőtörmelékkel felszórt földúton lehet haladni a kocsival, így a kiruccanás talán legmegerőltetőbb mozzanata a visszatérés utáni autómosás, mert az rá fog férni, illetve, ha épp nyár közepén megyünk, akkor a nagy meleg is megterhelő tud lenni.

A google térképén beírva, hogy Denkpál Hallépcső azonnal rá is találtok könnyen, aktív térképet most nem illesztenék be, mert nem igazán akarja azt a modul, amit én szeretnék, de talán Dunakiliti felől lehet a Denkpál Hallépcső-t legkönnyebb megközelíteni. Aki GPS-el találna a helyszínre sem kell, hogy kétségbe essen, a Waze is igen pontosan odavezeti az embert, szóval tényleg nem nagy kihívás.

Nézzük a helyszínt – Denkpál Hallépcső

Már maga a Dunakiliti Denkpál Hallépcső előtt is érdemes pár száz méterre megállni, mivel az egyik dunai átjáró is igen látványos, nem mindennapi. Ehhez persze az is kell, hogy épp ne a legnagyobb aszály legyen, szóval legyen bőven víz a mederben.

Dunakiliti - Denkpál hallépcső

Tovább haladva, a hallépcső felé haladva egyre erősebb dübörgésre lehetünk figyelmesek, s hihetetlen látvány tárul elénk, ahogy a természet tényleg megmutatja, mire is képes, még egy ilyen kis szakaszon is…

The gallery was not found!

Aki esetleg úgy gondolja, hogy a családdal együtt menne ki, nyugodtan megteheti, hisz egyrészt a családtagok is biztosan érdekesnek fogják találni, másrészt oldalt kialakított pihenőhelyek, padok is vannak, így egy délutánt is kényelmesen el lehet tölteni a hallépcső mellett, kellemes piknikkel összekötve.

Ha a fényképezés oldaláról közelítjük meg, akkor is igen kellemes a hely, rengeteg szép és mozgalmas témával. Egy tripod mindenképp a kötelező felszerelések közé kell, hogy kerüljön, illetve némi szúnyogriasztó sem árt. A Tripodból a stabilabb fajta, amelynek a lábai szabadon kihajthatóak (külön-külön) akár 90 fokba is, nagyon meg tudja könnyíteni a fényképezést a sziklákon állva (már aki kimerészkedik ide).

Felszerelés

Én nagy hasznát vettem a Platypod-nak is, illetve a távkioldót se hagyjátok otthon!
Ahhoz, hogy hosszú záridős képek is készülhessenek, érdemes betenni az ND szűrőket (és a már megemlített stabil állványok egyikét). 
Hosszú ideje először vettem tudomásul, hogy a 16-35 mm és a 70-200 mm közötti űrt most nem tudtam kitölteni azzal, hogy közelebb / távolabb megyek, mert a mozgástér valamennyire korlátozott volt. Itt éreztem hiányát egy 24-70-es üvegnek, ami főleg az oldalsó, valamivel nyugodtabb és a sziklákat szépen körbefolyó ágnál lett volna rendkívül hasznos. Ha valakinek korlátozott a rendelkezésre álló helye a táskájában, én azt javasolom, hogy 16 és 100 mm között fedje le magát üvegekkel, legnagyobb részt ezek bizonyultak hasznosnak a helyszínen.
Én személy szerint örültem, hogy a meleg idő ellenére is hosszú túra nadrágban, illetve túra cipőben mentem, mivel a sziklákra kimászva egyrészt biztonságosabb, illetve az esetleges éles kövektől és éhes szúnyogoktól is védett valamennyire.

Szóval, ha hétvégén unatkoztok, irány a Dunakiliti Denkpál Hallépcső! Megéri.

Tetszett a cikk? Oszd meg, hogy máshoz is eljuthasson!

Legfrissebb blog cikkeink: