Az utolsó pár hét termése – Budapest Parlament – Bakonynána Római Fürdő

Szerző: | 2019 okt 14. | Cityscapes, Fotós helyszínek, Landscapes

Budapest Parlament és Bakonynána Római Fürdő… Az egyik egy turisztikai fogalom, a másik egy eldugott gyöngyszem, de mindkettő Magyarország gyönyörű helyszínei közé tartozik!
Hetek teltek el, sőt hónapok, mióta utoljára foglalkozni tudtam kicsit a bloggal. Persze megint nem a lustaság, vagy az vitte el az időt, hogy oly sok képet kell feldolgoznom, hogy nem látok ki mögülük, hanem a munka, pár újabb projekt, egy baleset, egy költözés…
Néha érzem, sőt egyre inkább, hogy mennék, fognám a gépet, fényképeznék szabadon végre, de legtöbbször ilyenkor örülök, hogy végre 5 óránál több alvásra is jut idő… S bár legtöbbször azt vallom, hogy az alvás túl van értékelve, s az ember olyankor szalasztja el a legjobb pillanatokat, mégis jól esik, ha egyszer végre ki tudom magam aludni.
Aztán erőt vettem magamon és a fenti két helyszínt látogattam meg. Az egyik egy turisztikai fogalom: Budapest Parlament; a másik egy kis gyöngyszem: Bakonynána Római Fürdő.
Mindkét helyszínen különböző okokból kifolyólag, de nem sok kép születet, viszont eredményesnek tartom a kiruccanást, hisz egy-egy általam jónak tartott képet meg tudok mutatni!

Budapest Parlament

Valahogy erőt vettem magamon egy vasárnap reggel, hogy hajnalba kelljek. Szerettem volna a parlamentről egy napfelkeltés képet. Kicsit később indultam, mint szerettem volna, vagy jobban mondva, mint terveztem, de ez zavart a legkevésbé. Ami elszomorított, hogy lassan úgy néz ki a Duna part, mint egy hajóroncs temető. Egymás hegyén – hátán a hajók kikötve, eltakarva a legszebb és legjobb kilátásokat. Persze, értem én, hogy ők fizetnek azért, hogy a vendégeik fizethessenek ezért a kilátásért, de szerintem ez már sok… Igazából nem is a szállodahajó üzemeltetőit hibáztatom, hisz ők kihasználják a lehetőségeket, amellyel nagyobb forgalomra, haszonra tehetnek szert. Aki ebben az esetben nem kicsit szúrja a szemem, az az a hivatal, vezető, bárki, aki ezt engedi. Mármint az, hogy 10.000 fizető vendég és pár hajóút szervező pénze többet ér, mint a fennmaradó több százezer turista, aki többek között ezért a látványért jön Magyarországra, akiknek a “Budapest Parlament” egy fogalom, hisz a google kereső képtalálatai túlnyomó részét a “Budapest parlament” teszi ki.

Ettől függetlenül volt egy kicsi szerencsém, s bár nem pont szemből, de szerintem egy jó szögből és egy jó pillanatban sikerült lefényképeznem a “Budapest Parlament”-et. Mindemellett pedig egy hatalmasat sétáltam az akkor épphogy még csak nem is ébredező, teljesen nyugodt városban. Budapest, én így szeretlek!

Parlament napfelkeltében Budapest Parlament

Bakonynána Római Fürdő

A nyár végén úgy gondoltam, körülnézek vidéken kicsit. A hallépcsős élményeken felbuzdulva egy valamennyire eldugott, nem túl ismert helyett szerettem volna találni, ugyancsak vízzel és valahogy Bakonynána került a figyelem középpontjába. Egészen pontosan vízesést kerestem, és Bakonynána Római Fürdő néven jött is szembe egy találat az interneten. A képtalálatok alapján érdekes, vadregényes, szurdokos táj, látszólag kevés emberrel egy gyönyörű erdő közepén. A leírás szerint zúgó vízesések, vízszintes sziklafalak és azok alján a természet által kialakított medencék, ahol állítólag már a rómaiak is fürödtek.
A faluról nem sokat tudok, átautózva benne nem is volt nagy élmény, egy teljesen nyugodt, Dunántúli kis falu. Viszont ami felkeltette érdeklődésem, az a „Bakonynána Római fürdő” volt.

Maradjunk annyiban, hogy családi kiránduló helynek tökéletes. S ezt a tökéletességét többen használták ki ezen a nyár végi, szombati napon, mint szerettem volna. A bátrabbak meg is mártózhatnak a nem túl meleg vízben (a nyári meleg ellenére is csak 20 fok körül volt), de fényképészeti szemszögből nem hagy maradandó nyomot az bennem, bár lehet, ha tényleg csak egy-két kirándulóval találkozok, én is lelkesebb lettem volna.

Bakonynána - Római Fürdő Vízesés Bakonynána Római Fürdő

A nyár közepe – vége sajnos csak ennyiről szólt. Legalábbis ami a fényképezést illeti: Budapest Parlament és Bakonynána Római Fürdő.
Ettől függetlenül úgy érzem, sikerült eljutnom két nagyon szép helyre, amit nem lett volna szabad kihagynom.
A nyári rohanás során viszont más helyek is felkeltették kíváncsiságomat.
Az egyik Esztergom, ami mindenképp megér egy visszatérést fényképezőgéppel és megérdemel pár képet a naplementében. Bár munkaügyben voltam a városban, azonnal feltűnt a rengeteg lehetőség.
A másik hely, ahova vissza fogok térni, az Szekszárd, szüret időben. Sajnos csak telefon volt nálam, de ez is Magyarország gyöngyszeme, amely mindenképp megérdemel egy külön napot és majd posztot is…

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb blog bejegyzés:

Mire képes az Apple M1 processzora Photoshop alatt

Rengeteg helyen lehet olvasni, hogy mennyire is jó az Apple M1-es processzorával szerelt MacBook Pro, ha épp Photoshopra szeretnéd használni. Eddig nagyon is meg voltam elégedve az asztali konfigurációmmal, amelyet azért is szereltem fel, mert sajnos a 2017-es Core...

Az OKJ-s korszak vége. Mit adott, mik voltak a hibái?

Valamikor 2019 év végén, 2020 év elején tudatosult mindenkiben, hogy az OKJ-s oktatás megszűnik, vagyis pontosabban átalakul és helyette valami más jön, amiről akkoriban még semmi pontosabbat nem tudtak. Voltak szakmák, amelyek elvégzéséhez a törvény előírta a...

Hogy építsük fel fotós portfóliónkat?

Ahhoz, hogy be tudjuk mutatni munkánkat fotós portfóliót kell építenünk. De milyen legyen? Mi a jó megoldás? Ki a célközönségünk? Ezek mind mind olyan kérdések, amelyek hatással vannak az eredményre és arra, hogy végül is milyen lesz a portfóliónk. Fotós portfóliónk...

Fénykép nyomtatás, nyomtattassunk, mert nekünk ez jó!

Valamikor régebben már egyszer végig gondoltam és kifejtettem, mi a véleményem a nyomtatás vs. nyomtattatás témakörben. Azóta eltelt pár év (picivel több, mint 2 év), de a téma megint aktuális. Vagyis, annyira nem, de ha már ki kell nyomtatni 10 darab képet, akkor...

Termékfotó készítése vizes (csepp) hatással, mintha a hűtőből vetted volna ki

Termékfotó készítésénél a legtöbb esetben az a cél, hogy felhívjuk a figyelmet a termékre. Huh, ez egy nem túl szerencsés mondat, de megpróbálom kifejteni, mire is gondolok. Szóval nem elég egyszerűen a terméket (például egy energia ital dobozást) lefényképezni. Nem...

Fotós kiegészítők, amikre szükség van és hasznosak is

Az évek alatt szerintem mindenki bevásárol hasznos és kevésbé hasznos fotós kiegészítőkből. Valamelyik nap pakolgattam és el is csodálkoztam, mi mindenem van, így jött is az ötlet, hogy erről érdemes egy pár gondolatot megosztanom. Nem feltétlenül lesz benne rendszer,...

Hova tűnnek a szakmai és / vagy jó fotós blogok?

A tegnapi estén úgy gondoltam, végre van időm olvasni kicsit. Gondoltam, körbe nézek, mi történt a nagyvilágban, milyen újdonságok jelentek meg, ki miről írt, felkeresem a kedvelt fotós blogokat... Bevallom, volt pár fotós blog az utóbbi időben (kifejezetten magyar...

Kis tárgyfotózás, már megint az óra

Mivel az időjárás nem túl kedvező az utcán, szabadon történő fényképezésre, megint előtérbe került a tárgyfotózás. S ha már tárgyfotózás, akkor az egyik örök téma is előkerült, az óra. Órát fényképezni nem is olyan könnyű. Nem azért mert jár az óramutató, hisz azt meg...

Streetphoto 2021 év elején

Már nagyon rég nem voltam kint Streetphoto-zni és járni az utcákat este, így gondoltam pont jó az alkalom, hátha le lehet fényképezni valami érdekeset... A gondolat nem volt alapvetően rossz, de az időzítés annál inkább. Míg a Covid előtt bármikor kimentél a városba,...

Jinbei M-6 2 az 1-ben boom lámpaállvány

Már egy ideje szemezgetek a boom állványokkal, többek közt a Jinbei M-6-al is, amelyek azon felül, hogy megkönnyítik a stúdió vakuk, lámpák pozícionálását, igen hasznosak tudnak lenni egyéb fényterelők, fényformálók használata során is. Sokszor gondolkoztam rajta,...